szóval az történt hogy...
__1990-ben úgy alakultak a dolgok, hogy a halál szélén találtam magam. Alkoholtól, láncban dohányzástól és az éjjeli rettegéstől.
23 éves voltam. Csak 1 éve érkeztünk az USA-ba, de semmi sem olyan volt mint ahogy azt elképzeltem. Dallas Texas Afrikának tűnt, nem gondoltam volna hogy a lakosság nagy része fekete. Egy nagyon pozitív dolgot viszont itt tapasztaltam meg először. Az elfogadást. Itt nincs megszólás, lenézés, kinézés, stb. Itt elfogadás van, és ez lelki gyógyulást és nyugalmat hozott az életembe Európa rideg bánásmódja után. Az emberre nagyon romboló hatással van a szúrkálódás, és nagyon gyógyító hatással van az elfogadás. Ebből kifolyólag pedig itt az emberek nem próbálnak kitűnni, nem szeretnek kiöltözni, és nem félnek elhízni sem....itt nem a -mit szólnak az emberek- mottó a motiváció. Ezért nagyon hálás vagyok, mert itt váltam igazán önmagammá. Eleinte az életbenmaradásért küzdöttünk. Az utak ugyanolyanok, minden második épület alkoholbolt, benzinkút, és fast food kajálda ....minden más, egymástól kilóméterekre lévő bevásárlóközpontokban található....a mall olyan mint egy szuper bevásárló központ, sok nagy bolt egy épületben....az amerikai a mall-ba jár kikapcsolódni....az utcák üresek, a parkok üresek, a mall tömve van. Az USA nagyon különbözik Európától. Az egészséges társadalmi élet hiánya mellett másban is különbözik. A szellemi atmoszférában. Még normális ateista személyként :) is feltűnt nekem a szokatlan mértékű félelem és sötétség érzése Dallaszban. Ugyanígy feltünt a közép és felsőbb osztályok bizalmatlansága és elkülönülése, és az ún biztonsági őrök folytonos jelenléte, (akik nem a bűnözőket figyelték, hanem azokat akik nem illenek be :) Sosem láttam annyi beteg tönkrement embert mint az alsóbb osztály közt, ahol a bűnözés csak életvitelnek számít, mindennaposak a lövöldözések, legtöbben kábítószereznek, jártasak az okkultizmusban, és írástudatlanok. Nem iskolázatlanok, hanem írástudatlanok. Itt előfordul hogy középiskolát végzett gyerekek sem tudnak még rendesen írni olvasni. Szóval aki Dallaszba jön meglátja hogy itt nincs neutrál zóna. Egy ilyen lerobbant közegben, egy olcsó apartmentben laktunk. Az első 2 év alatti amerikai kaja, ital, cigi és rettegés hozzásegített hogy összeomoljak egészségileg. Agykontrollhoz fordultam, hogy meggyógyítsam magam, de semmi sem sikerült. Egy éjjel egy keresztény programot néztem a TV-ben. Akár igazi keresztény volt a vezető, akár nem, (ha megmondanám ki volt az, mindenki azt mondaná hogy nem, elcsúszott pénzen és tönkrement ) én hittem neki. Szóval olyan beteg lettem hogy mindenre hajlandó voltam, próbálkoztam az agykontrollal, anyukám akkoriban a fény-dologban volt, azzal is próbálkoztam, azzal is amit Ausztriában a meditatív jógán tanultam, hogy bennünk van a potenciális energia a saját gyógyulásunkhoz csak hinnünk kell és meditációval kapcsolatba lépni vele.......bla...bla...bla Egyik nap lefekvés előtt ami nekünk reggel volt, az ágyon ültem, Zoli kinn volt és én tudtam hogy kb. 3 hónap múlva nem fogok élni. Elkezdtem elképzelni mi lesz mindenkivel....és láttam milyen nehéz lenne mindenkinek, főleg anyagilag, pedig nem érdekelt igazán a halál........Zoli közben lefeküdt mellém és el is aludt. Én hanyatt feküdtem és alig bírtam lélegezni....(nem a halál a kellemetlen, hanem a haldoklás)........és hirtelen, mint valami nagy felfedezés, amire csak akkor jöttem rá, eszembe jutott: Van még egy lehetőségem, az utolsó, persze....Isten......ha létezik......akármit meg tud tenni........(és azt mondtam).....Isten, ha valóban létezel, te vagy az egyetlen aki meg tud engem gyógyítani, gyógyíts meg kérlek ebből a dohányzásból, már mindent megpróbáltam, de semmi sem megy....(ezt azért mondtam mert azt hittem Isten biztos akar lenni benne hogy megtettem minden tőlem telhetőt mielőtt merek a magasságba kérvényt benyújtani...ha..ha...ha.......addig mindenki a teljesítményem szerint fogadott el..)...és elaludtam és éjjel felkeltünk, Zoli ment dolgozni és én többet dohányoztam éjjel mint valaha, úgyhogy minden cigarettát elszívtam amink csak volt...3 doboz.... Másnap reggel Zoli hazajött és rá akart gyújtani és nem volt cigaretta és ahelyett hogy elment volna venni, azt mondta dühösen: Nem veszünk több cigarettát! Elegem van! Én még mosolyogtam is, gondolva: Ismerem ezt, csináltuk már, majd meglátom ki fut cigarettáért egy órán belül...nem én......És gúnyosan megjegyeztem: Leszokunk a dohányzásról, mi? ....és ő is nevetett. Elmondhatom hogy egyikünk sem ment cigarettát venni (pedig mi a legolcsóbb dohányt is elszívtuk, Ausztriában szűrő nélküli dohányt szívtunk amit mi sodortunk, Camel-t....és volt hogy éjjel az utcán kéregettünk cigarettát mert nem volt pénzünk, vagy teafüvet is szívtunk ha semmi sem volt.......szörnyű, ne próbáld ki).....aznap este már Zoli is mosolygott amikor rámnézett mert mindketten figyeltük melyikünk adja be a derekát......én egy kicsit reménykedtem hogy Zoli megadja magát vagy megkönyörül rajtam, szerettem dohányozni, az volt az egyetlen tevékenységem........de érdekes módon nem szenvedtem fizikailag és mikor Zoli másnap reggel hazajött a munkából, csodálkozva mondta hogy nem gyújtott rá egyszer sem pedig ott van lehetősége. Én csodálkoztam magamban....ez még komolyan is veszi hogy leszokunk.......vajon tényleg abba tudnánk hagyni a dohányzást, örökre?..... A második reggel ugyanazzal jött haza Zoli és a harmadik reggel mondta hogy kínáltak neki cigarettát, de nem tudja mi van vele, már nem akar dohányozni. Abban a pillanatban a harmadik reggel ahogy ott ámélkodtunk fáradtan lefolyva a magas bárszékekről, eszembe jutott Isten és azonnal közöltem Zolival: Képzeld három napja reggel kértem Istent hogy ha valóban létezik gyógyítson meg.....és mindketten örömmel megállapítottuk hogy Isten létezik és nagyon jó hozzánk. Ezután fizikailag sokat változtunk, én ámultam amikor egy héten belül észrevettem a Zoli arcán arcpírt, és aztán az enyémen is........szürke volt a bőrünk, sárgák a fogaink, és a szemünk fehérje és az ujjaink inkább narancssárgák.... Ez 1991 május körül történt, 1992 júliusig sok nehézségen mentünk át, éhezésen magányon, én egy nagyon kemény munkahelyen dolgoztam, Zoli nem dolgozott csak amikor munkát talált, gitározott otthon és részegen, papírok nélkül vezetett....amíg egy nap munkakeresés közben hallotta hogy az Úr azt mondja neki: Menj be oda felvesznek....és ott dolgozik évek óta. Hozzá kell tennem hogy mikor megérkeztünk az USA-ba, egyszer mormonok kopogtak az ajtónkon és adtak egy mormon Bibliát, amit csak érdeklődésből magammal cipeltem bárhova költöztünk, de éreztem hogy nincs olyan értéke mint az eredeti Bibliának Az egyik akkori munkahelyemről egy mormon hölgy hozott néha haza, aki értékelte a humoromat, ami rám ösztönzően hatott, és sokat nevettünk. Mind kettőnknek szüksége volt a nevetésre. Ez a hölgy, aki mormon tradícióval lett kiválasztva a férjének, és akinek mindkét gyereke mormon misszionárius volt, egy nap nem volt viccelődő hangulatban. Édesanyja meghalt és tudni akarta hova ment. Szerette volna ha megerősítem hitében, és kikérte véleményem Istenről. Előszőr persze elmagyarázta hogy Isten az egy ember, egy másik bolygón. Nekem, aki még nemrég ateista voltam, ez úgy hangzott mint egy marha jó vicc. De az arcán láttam hogy nem viccel. Közöltem vele saját felfogásomat Istenről. Hogyha Isten az Isten, akkor nem lehet rajta kívül valami más, ami nem belőle vagy tőle van, amit Isten nem tart hatalma alatt, mert akkor az egy másik Isten. Isten felett nem lehet semmi, sem rajta kívül, vagy az az Isten, ami rajta uralkodik. Ennek ellenére erőltette hogy olvassam el a mormon Bibliát. Évekig tanultam művészettörténetet, úgyhogy annyit tudtam, hogy ha valamit érteni akarok egy inspirált alkotásból vagy másolatból, ismernem kell az eredetit, vagy az inspiráció alapját. Mondtam neki, hogy először el kell olvasnom az ősi, eredeti Bibliát, hogy álláspontot formáljak, aminek alapján megítélhetem a modern kori Mormon Bibliát. Beleegyezett. De én, amennyire szeretek írni, annyira nem szeretek olvasni. (miután az iskolában túlterheltek a számomra felesleges ismeretek olvasásával) Úgyhogy szóltam az akkor munkanélküli, de olvasni szerető férjemnek, hogy olvassa el a Bibliát helyettem, és röviden magyarázza el nekem. Örömmel elkezdte, és talán csak 2 nap múlva, azzal fogadott, hogy ülj le, valamit el kell magyaráznom. Leültem, ő meg elmagyarázta nekem, hogy miattam halt meg az Isten fia......na, a jó hírt nem így kell hírdetni :) Zolika ott térdelt előttem, én nyomottan ülten az ágy szélén és próbáltam felfogni az evangéliumot, de csak ellenkeztem, mert nagyon lehangolónak tűnt és nem értettem Zoli minek örül annyira és miért olyan kedvesen magyaráz....... Nem tudtam felfogni miért kellene annak örülnöm hogy kiderült hogy az Isten fia értem halt meg.....szóval én vagyok az oka az egésznek és még örülnöm is kéne,.......most hogy látszólag megnyugodtam Istenben, és azt hiszem hogy jól kijövünk, (Ő megtesz mindent amit mondok Neki én meg mindenkinek megmondom hogy az Isten jó és nem rossz....nem elég ez?...)....és most kiderül hogy én okoztam a fia halálát.....(és mikor Zoli azt mondta bűnös vagyok..)...micsoda?!....én bűnös?!....akkor az Isten nem látta az én volt barátnőimet.......sőt, mindenki akit ismerek bűnösebb mint én, én csak élem az életem....senkit sem öltem meg (gondoltam)....nem szeretek másokra gonoszat mondani, nem útálkozom.... nem mentem el prostituáltnak......nem kábítószereztem (mert nem bírtam) .........inni csak azért ittam mert a Zoli ivott.......milyen bűnöm van? Eltartott egy ideig mire az Úr nyilvánvalóvá tette bennem hogy mint minden ember aki világra jön, bűnben születtem, abban éltem és nem tudok mit tenni ellene, csak Ő tud megszabadítani........az Isten nem megparancsolja hogy szent legyél, aztán kaphatsz Jézusból, hanem pont fordítva. Isten megmutatja neked hogy még a saját gondolataid is ellened vannak, olyan démoni közegben vagy nélküle, hajtva vagy és nem tudsz uralkodni magadon....az ember sosem volt a maga ura....szóval összetörve, bemocskolva van szükséged egy segítőre, akin nem uralkodik a bűn, és akinek hatalma van a pokol felett, ahova besorol mindenkit a gonoszság, miután az ember felnő és felelősségre vonható. Ez a segítő maga Isten, és emberi testben az emberi életét adta érted meg értem. Időbe telt mire ezt kezdtem felfogni, és magam is olvasni kezdtem a Bibliát, én persze bizalmatlan lévén, a Strongs Concordanciával, azt egész Új Testamentumot újra írva egy régi írógépen. Anyukám később mondta hogy a fordításom szinte szóról szóra megegyezett az egyik új fordítással. 1992-ben egy nap Smith Wigglesworth életéről olvastam, ott hallottam előszőr Jézusról, de nem értettem. De amikor ahhoz a részhez értem, ahol Wigglesworth összeszedte az utcáról a kivetetteket és ételt adott nekik és közben olvasta nekik a Bibliát, és sokan meggyógyultak..... kértem hogy Jézus engem is gyógyítson meg, mert még beteg voltam, STD-m volt....(Istent neveztem Jézusnak ).....és Ő meggyógyított. Ezt onnan tudtam hogy akkor meggyógyultam :) Aztán ezen felbuzdulva, amikor egyedül voltam, a tükör elé álltam hogy lássam mi történik és úgy behívtam Jézust a szívembe és jó kedvem lett. De a változás csak másnap reggel látszott, amikor felkeltem. Körülnéztem és mászkálni kezdtem a lakásban, keresve, honnan jön be az a sok fény.....aztán öltözni mentem, de megdöbbenve álltam a szekrény előtt. Mi történt a ruháimmal? Majdnem minden ruhám fekete, vagy a szürke különböző árnyalatai. Eddig ez egyáltalán nem tűnt fel. Fehéret sohasem vettem volna fel, azt nem tartottam színnek....aztán megdöbbentem milyen kosz van a lakásban....aztán idővel azon is rajtakaptam magam hogy egyfolytában káromkodok....képzeld, behívtam Jézust a szívembe, és azonnal elkezdtem mindenkinek Jézusról beszélni, hogy Ő az Úr, pedig nem értettem a Bibliát és még káromkodtam is..................:) Ezután felgyorsultak a változások az életünkben. Istennel nem volt többé unalmas az élet. A hajtó nyomások, rettegések, az önmegvetés, mind megszűntek. Lassan megküzdöttem az éjszakákkal is, szeretet áradt szét bennem, ami békességet és örömöt hozott....folyton mosolyogtam....a mai napig is le tudom mérni a szellemi hőmérsékletemet abból hogy van-e mosoly az arcomon... Minden estémet az Úr jelenlétében töltöttem, és mindenkinek Róla beszéltem... Mindemellett megtérés után jönnek elő a szellemi harcok....a próbája annak hogy kihez is tartozol.....ha pedig azoktól is elszakít az Úr, jönnek a kegyes szellemek :) Szentség-komplexusnak nevezem ezt a periódust, amikor fekete helyett csak fehérben jártam, és szólni sem lehetett hozzám, mert egyfolytában imádkoznom kellett... A vallásos félelemből ugyanolyan nehéz volt kijönni mint a világból, csak ahhoz a templomokat kellett otthagynunk, az önkiszolgáló pásztoraikkal. Először egy baptista munkatársammal beszéltem az új élményemről, és látva buzgalmamat, ez a nagyon aranyos leányzó eljött hozzánk és azzal nyugtatott, hogy aki egyszer üdvözült, örökre üdvössége van (az üdvösség szó számomra érthetetlen, a Biblia eredeti szövege szerint, és angolul is azt úgy mondják, hogy aki egyszer meg lett mentve, meg lesz örökre tartva az örök életre a Mennyben). A baptista lány szerint, nem szabadna azon aggódnom hogy bűnt követek el, mindenki elkövet bűnt. Milyen dolog az, arra törekedni hogy te jobb legyél mint a másik ember? Én csak azt tudtam, hogyha nem dolgozom az Úrral való kapcsolatomon, elvesztem Istent. Az első gyülekezeti élményünk az ő Baptista gyülekezetében (templomában) volt, ahol aranyos habos-rózsaszín hajú nénik sokaságával léptünk be (a Baptista templom az amerikai "katolikus templom" ahova a vasárnapi templomjárók szépen kiöltözve eljárnak). Mint ezekben a templomokban általában, a ceremónia szigorú rendben van megtartva, opera stílusú énekkórus, énekeskönyvek a tagok kezeiben, a pásztor nem erőlteti meg magát, minden kontrol alatt. Talán addig olyan felfájásom még sosem volt, Zoltán folyton forgott, mert valahol valaki mindig azt kiáltotta, hogy : Hey man! ....ami az utcán gyakran hallható megszólítás, de, mint később rájöttünk, itt a templomban ez alatt azt értették, hogy Amen. Mi nem értettük a vallás nyelvét, úgyhogy nem lettünk elcsábítva. Gyülekezetet találni nem olyan könnyű, és ha őszinte vagyok, nem is olyan fontos, amíg valaki meg nem erősíti a kapcsolatát Istennel otthon a 4 fal között. Kézőbb elmentünk egy kis (pici) gyülekezetbe, amit felekezetmentesnek neveztek, de az odajáró 40 tag, ott is szép kontrol alatt volt. Ott már inkább túl hosszú volt a prédikálás, aminek az is volt az oka, hogy a pásztornak nem volt sok hite, és fogalmam sincs miről beszélt, de alig bírtam végigülni. Miután mindenki előtt bizonyságot tettünk, (és a prédikálásba is véletlenül beleszóltunk (mondom, nem ismertük a keresztény kontrolt)...a pásztor elnézően közölte velünk, hogy ez csak olyan átmeneti túlbuzgóság, amolyan első fellobbanás, ami nemsokára úgy is ki fog aludni.....szegény, magából indult ki. Aztán ébredésekre jártunk, amelyek nagyon jó leckék voltak Istentől....évekig tartó nyomokat hagyva. Sok vicces rajzom alapját a Keresztény TV-ből és az ébredésekből kaptam. Egy ideig evangelizáltam is a környéken, legépeltem, lefénymásoltam a bizonyságomat, és százával adogattam, begyalogolva az egész környéket. Sok gyógyulást adott nekem az Úr, sok szabadulást és sok rálátást is az élet dolgaira. Ezek a kincsei az embernek. Az ítélet és kegyelem van most a szívemen (rímel is) Amire az Úr tanít, az az időzítés, és adagolás.....az élet nem sikeres Isten segítsége nélkül. Meg kell tanulni imádkozni, és kegyelemből cselekedni, aztán figyelni a szív rezdüléseit és imádkozni a legkisebb rezdülésre is. Az imádkozás pedig nem a miatyánk, hanem a közösségen alapuló kapcsolat. Volt időszak amikor ezekben jártam, is, meg is volt a jó gyümölcse, de egy ideje nem olyan nálam az időszak, mégis egyre közelítek hozzá, mert ahogy az ember egyengeti a szívét és Isten útjára vágyik, Isten egyengeti az utat és az embert rávezeti. Minden megegyezési alapon megy a szellemi szinten. Egyezség belépést hoz. Vagy démonoknak, vagy Istennek. A legapróbb dolgokban is figyelnünk kell mivel, mire adunk kezet. Mostanában sok videót néztem a halál utáni életről, és mindenki aki valaha megtapasztalta a túlvilágot és visszajött, azt mondja, hogy a Mennyország egyik kulcsa a megbocsátás. Bánjunk úgy másokkal ahogy szeretnénk hogy velünk bánjanak....ha pedig valaki nem bánik úgy velünk, el kell eresztenünk.....áldással. Ahogy Isten csinálja velünk. Istent is el kell eresztenünk ha neheztelünk rá, hiszen minden gondolatunkat ismeri, nincs mit takargatni. Jó Földi utazást neked! Az Isten Élete Szellemének törvénye, ami Jézusban van, szabaddá tesz a bűnnek és a halálnak törvényétől...akkor is ha az joggal, törvényesen jön...ez a jó hír. |